Míg kicsi az embergyerek, az ideális ajándék tőle egy rajz. Mert az személyes, valami, amit nem dobsz ki, amit tényleg emlékként őrzöl. Felnőttem, és most mások fizetnek azért, hogy rajzoljak a szeretteiknek. Van ebben valami fura.
Az ember hajlamos úgy szemlélni az életét, mint egy lineáris vonalat, amit a Sors, vagy a Véletlen, vagy a nagy Nemtommi kisebb-nagyobb szakaszokra oszt.
Pedig az élet egy kusza, spirálokkal, vektorokkal, áthúzásokkal és pacákkal teli valami. Legjobb esetben is. A lényeg, hogy színezd olyanra, ami neked tetszik.
Kedvessel zötyögünk a kombinén kombínón. Egy bájos nénike megjegyzi, hogy Kedves cipőfűzője lóg. Míg a hiba orvoslása folyamatban van, nénike kommentálja: "A legjobb a zipp-zár. Meg a tépőzár."
"Igen, a cipőfűzővel is ez lett: eltéptem."
Nénike fellelkesült, hogy így összemelegedtünk, és megosztotta velünk problémáját, amin napok óta rágódik. Mi sem tudtuk megoldani, de megígértük, hogy utánajárunk. Ha vki tudja a megoldást, ne fosszon meg minket a tudástól:
...és már itt is vagyok. Jelentem, a hipochondriából nem gyógyultam még ki. Szóval amint betekintést nyertem a torkom irányába, hogy az miért is fáj nagyon, vmi nagyon nem odaillőt láttam. Teljes volt a kép: vmi Aliien költözött a torkomba, aki nagy, otrmoba ujjával kapargálja azon részeimet, amik finomabb bánásmódot érdemelnének. Aztán majd jól kiszabadul persze, szétszaggatva szöveteimet.
Ma voltam orvosnál. Ott tudtam meg, hogy néz ki a torokmandula. Az élet prózai.
De ami a torkomba növő Aliennél is ijesztőbb, az az új Vuk. Dargay rajongóként ugye nem kell részleteznem, miért? Gyk:
A legjobb dolgok az Osan környékén történtek. Például a WC-n. Állok sorban egy üveg borral a kezemben. Mellém áll egy csaj, nagy üveg borral a kezében. Egymásravigyor, majd emeli fel az üveget, hogy koccinstunk. Megszólalok: "Egészségedre!" Mire ő csodálkozva: "Magyar vagy?"
A legtöbb regény feldolgozása abból indul ki, hogy a rendezőnek megtetszik egy könyv története, vagy némely karaktere, és megpróbálja azt audio-vizuálisan bemutatni.
A Randóti Színházban játszott Jane Eyre nem ezen a koncepción alapul. Kétségtelen, hogy Zsótér Sándor rendezőnek tetszett a regény. Sőt, az is egyértelmű, hogy a mű számos kritikájával is találkozott már.
Az általta színpadra varázsolt Jane Eyre ugyanis nem egy történet elmesélése, hanem egy olvasat / mondanivaló / értelmezés bemutatása - történet nélkül.
A legdöbbenetesebb az, hogy a könyv szövegén nem változtattak semmit. Még az olvasóhoz való kiszólások is megmaradtak. Ennek ellenére olyan sajátos jelentéseket mutatnak be, amire első olvasatban senki se gondolna.
A kronológia felborul. A nézőé a legaktívabb szerep az egész előadás során. Rekonstruálnia kell, hogy melyik jelentről van szó, mi történik épp, mi a helyszín, stb. Mindezt egy narratív elbeszélés alapján, ami a könyv szövege - viszont itt nincs meg az az előny, amit az olvasásnál a visszalapozás jelent.
A díszlet és kellék minimális, pont olyan, mint egy vers. A lehető legtöbb jelentés van szimbolikusan belesűrítve a legkisebb felületbe. Ettől válik az előadás a mozgások hiánya ellenére kivételesen dinamikussá, mondhatni feszítetté.
Ugyanazok a színészek több szerepet is játszanak - Jane Eyre kivételével. Ez a duplikáció azonban ugyanúgy jelentéssel bír, mint a reneszánszban: nem véletlen, hogy a pedofil oldaláról bemutatott Brocklehurst-öt a Rochestert is játszó Terhes Sándor alakítja. (Ahogy az sem véletlen, hogy Wéber Kata = Jane Eyre Piroska módra piros ruhában van, stb.)
Nekem katarzis volt. Hölgyeim és uraim, életemben először sírtam színházban. Ebben persze a közönség nagy része nem osztozott. Többen nevettek, vagy a köhögésnek nevezett roppant szórakoztató tevékenységgel mulatták az időt. Mikor egyszerre hárman krákogtak, a fél közönség kuncogni kezdett - közben a színpadon Rochester épp Jane kezét kérte meg.
Volt ebben valami groteszk. Nem egy populáris darab, mert nem a megfelelő helyen játszák. Meggyőződésem, hogy ha egyetemek angol szakjait látogatnák vele, komoly sikerük lenne.
Ez itten egy DVD hátuljáról van, ami szintén adaptáció, szintén enyhe ferdítéssel.
Értem én, hogy az angol 'novel' szó - ami regényt jelent mellesleg - hasonlít a magyar 'novellára', de Thackeray lazán 1000 oldalas regényét ne nevezzük már annak! (Amúgy kíváncsi lennék, hogy hogy lehet egy novellábaól 137 perces filmet csinálni.)
Az uristen@menny.hu és a Libiomfi című filmek alkotói egy skandináv áldokumentumfilmben tárják föl a rejtett összefüggéseket Mona Lisa mosolya, Nostradamus titka, és az őszödi beszéd között...
"Kapa: …Ne fütyülj
Pepe: ..nem fütyülök…
Kapa: De fütyülsz én meg azt mondom, hogy ne fütyülj…
Pepe: Jó hát én nem fütyülök…
Kapa: Fütyülsz bazdmeg és hazudsz..miért?… mert egy szar szemét szar
alak vagy. Kivakarlak a geciböl, ugye? Idehozlak akkor fűt-fát igérsz,
igaz? Kivakartalak a geciből, vagy nem vakartalak ki? Te meg itt
füttyögsz Te barom? Itt a nemzeti nagyjaink között? Ahol az ősök
szelleme jár bazdmeg? Itt nem fogod felverni a csendet, bazdmeg én nem
viszem el helyetted a balhét, érted? Hát itt az én hátamon csattan
minden, érted?..
Pepe: Értem abszolút csak ne fogd már a nyakam tudod milyen érzékeny egyből föláll a faszom..
Kapa: Befe téma van innen…
Pepe: Jóvan…
Kapa: Mondom befe témavan..
Pepe: Az most mi?..
Kapa: Az hogy kuss van…
Pepe: jaj-ja, jo…"
Az milyen, mikor angol irodalmi vizsgán a tanár végig magyarul kérdez, én angolul válaszolok, tudok mindent, de 5-öst mégse kapok, mert volt egy nyelvtani hibám?
Szép színes plakáton hirdeti a máv: újulnak a menetrendek, jujjdejó. A képen fiatal szerelmespár áll egy Desiro vonat előtt. (Igen, az a kis piros, ami a Pázmányra is jár, ergo Pázmányos diákokat látok lelki szemeim előtt.)
Az ember (én!) könnyen gondolhatná, hogy az egyetemisták élete innentől könnyebb lesz, de nem.
Történik ugyanis, hogy a Pázmányon csupán minden második (!) vonat áll meg.
"Miért?" Teheti fel a kérdést a naív olvasó. Nos, elárulom. Az okos főmuftik kigondolták, hogy felmérik, melyik megálló milyen forgalmas, hogy aztán ennek függvényében hagyjon ki megállókat a vonat.
Mindezt NYÁRON. Azaz a nyári szünetben, mikor az egyetem pang.
Így történt, hogy az átlag 2 ember forgalmú Szabadságligeten minden vonat megáll, de lassítás nélkül suhan el a többszáz emberrel telitömött Pázmáneum megállóban.
Talán említettem már, hogy hipochonder vagyok. Ez különösen előnytelen tulajdonság, mikor elérkezik az éves rákszűrés ideje. A vizsgálat és az eredmény megérkezte közötti egy hétben átértékeltem az életem. Mindenre úgy tekintettem, mintha utoljára látnám. Mit számít a holnapi 2 ZH, mikor már csak napjaim vannak hátra? Vajon fogok még tavaszt látni? Egyáltalán, a Karácsonyt megérem?
Műveltségem a táncstílusok terén nem túl nagy, de az biztos, hogy a swinghez megtalálták a legjobb tanárt: Bóbis Lacit. Respekt.
Egy hatalmas különbség a Megasztárral szemben: itt a fiatalok nem sztárokká szeretnének válni. Legtöbbjük eleve tánctanár, koreográfus, stb. Az ő céljuk, hogy megnyerjék a new yorki fődíjat, és addig is annyit tanuljanak, amennyit csak enged a zsűri.
És valóban jók.
(Én meg reménykedem, hogy egyre terjed általuk a tánckultúra Magyarországon.)
Adott egy 90 fős előadás. Nagyon hajnalban. Ma 12-en voltunk rajta. Mivel érdemi infó nem hangzott el, és mint említettem volt, kibamondottan korán volt, lehajtottam a fejem a padra...
...Úgy egy órával később arra ébredtem, hogy egy srácnak megszólal a mobilja. (A padon kis nyálpocsolya.) Többet nem járok be szerda reggel.
Tanár: Az irónia ugye az az alakzat, amikor mást mondunk, mint amit valójában gondolunk. Tudtok erre példát mondani?
Hallgató: Nagyon jó ez az óra.
Tanár: Iróniával válaszolva: "Nagyon vicces".
Tegnap a Várban sétáltam. Módomban állt a turistáknak szánt kütyükben és bigyókban gyönyörködni. Ilyenek például a Britney Spears és Eliah Wood arcképével dekorált matrjóska babák. Ámuljatok ti is:
